
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) következő, 12. váltásának katonái egy zárógyakorlat keretén belül mutatták be felkészültségüket a missziós feladatra. Az Afganisztánba utazó állomány döntő többségét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége adja.
A magyar kontingens 2006-ban a NATO felkérésére vette át Pol-e-Khumriban, Baghlan tartományban a PRT irányítását, amely a katonai feladatok – békefenntartás, járőrözés, konvojkísérés – mellett a tartomány újjáépítési munkálataiban is részt vesz.
A katonák a közel négy hónapos felkészülési időszakban azon ismereteket sajátították el, amelyekre a külszolgálat ellátása során szükség lesz. A kötelék-kiképzések lényege az együttműködés kialakítása volt, hogy a feladatokat az Afganisztánban adódó kritikus helyzetek esetén, stressz hatása alatt is képesek legyenek pontosan végrehajtani.
Az afganisztáni biztonsági helyzet miatt a katonáknak minden szituációra fel kell készülni. A zárógyakorlat részeként a kontingens őr és biztosító századának az ellenséges erők támadására való reagálását mutatták be a dóci lőtéren. A szimulált helyzetben a járőröző konvoj egyik járművét támadás érte. A súlyosan sérült személyhez azonnali légi mentést (MEDEVAC) kértek. A rendszabályok betartása mellett a sérült gépjárművet elszállították és a helyszínről azonnal távoztak.
A következő napon a táborba érkezett az ISAF RC North (International Security Assistance Force Regional Command North - Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők Északi Regionális Parancsnokság) parancsnoka, hogy részt vegyen egy "afgán" iskola átadás-átvételi ünnepségén. A parancsnoki tájékoztató után az elöljáró a PRT parancsnokával együtt elindult az ünnepség helyszínére, a HISZK (Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola) Gregus Máté Tagintézményébe. A helyszínválasztás célja az volt, hogy a végrehajtó állományt egy számukra ismeretlen környezetbe helyezzék. A gyakorlaton résztvevő döntnöki bizottság tagjai az iskolában a katonák által végzett ellenőrzési és biztosítási feladatokat ellenőrizték.
Dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka elmondta: „A szakközépiskola nagyon jó háttér volt a feladatok élőben való gyakorlásához. Büszke vagyok a dandár személyi állományára, ezen belül is a hódmezővásárhelyi katonákra, hiszen magas szinten készültek fel erre a misszióra.”
Szöveg: Búz Csaba főtörzsőrmester
Fotó: Búz Csaba főtörzsőrmester, Varga Erika zászlós



Missziós hírek 












