Idén 23 tiszthelyettes érkezett a szentendrei kiképzőközpontból az 5. Bocskai István Lövészdandárhoz, akik Debrecen,
Hajdúhadház és Hódmezővásárhely helyőrségekben kezdhetik meg hivatásos katonai szolgálatukat. Polyák András alezredes, az alakulat törzsfőnök-helyettese köszöntötte a pályakezdőket, majd egy rövid tájékoztatót tartott.
Július 20-tól 23-ig személyügyi és pénzügyi, jogi, munka-, baleset- és környezetvédelmi oktatáson vettek részt a katonák, majd megismerkedtek a kiképzési feladatokkal és azok tervezésével. A logisztikai tájékoztatót követően a Csapatmúzeumot nézték meg, ahol Debrecen katonatörténeti múltjáról és a dandár történetéről Máté Gyula, a múzeum tárlatvezetője tartott előadást.
Hajdúhadházon a Vay Ádám Kiképzőbázison megnézték a lőteret és a 3. számú telephelyet és technikai kiszolgáló állomást.
A hivatalos ügyek mellett
jutott idő arra is, hogy Debrecen belvárosában és Hódmezővásárhelyen tájékozódjanak a városok történelmi nevezetességeiről.
Tóthné Ilyés Edit













