// Emlékfa az elődöknek
katonasuli
hm
parbeszed_logo250
honvedelem.hu
logo2


Copyright ©
2010 bocskaidandar.hu
Minden jog fenntartva.
Created by hudijani

Emlékfa az elődöknek
Írta: Markovics Zita hadnagy   
2013. március 18.
Emlékfa az elődöknek
„Akkor, ott a debreceni Kossuth téren – készen az afganisztáni és koszovói misszióra – büszkén lengettem meg a 39. császári és királyi gyalogezred zászlajának mását és tettem ígéretet arra, hogy méltóak leszünk az ezred 255 éves történelméhez. Azóta ápoljuk a hagyományokat, ápoljuk az egykori harminckilencesek Debrecenben található sírhelyeit, emléknapokat tartunk, de bejártuk már a doberdói fennsíkot is. Úgy érzem, ígéretemet megtartottam.” Így kezdte ünnepi beszédét március 14-én az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljának parancsnoka abból az alkalomból, hogy az ősök emlékére fát ültettek a Bem téren.

Rég elfeledett hagyományt elevenítünk fel azzal, hogy a 39. császári és királyi gyalogezred tiszteletére hajdanán létrehozott fasort újraültetjük. Terveink szerint minden nemzeti és katonai ünnepen elültetünk majd egy-egy facsemetét - mondta Vantal Zsolt alezredes.

Emlékfa az elődöknek

Az ünnepségen Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka elismerését fejezte ki az iránt, hogy a zászlóalj katonái tetteikkel tisztelegnek a hősök emléke előtt. Vitéz Csizmadia József, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetének tagja szintén köszönetet mondott a zászlóalj tagjainak.

A dandár lövészzászlóaljának katonái – akik között ma is szolgálnak az egykori gyalogezred tagjainak leszármazói - 2011. február 3-án kapták meg a 39-es hadrendi számot Hende Csabától, Magyarország honvédelmi miniszterétől.
 
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőTwitterFacebookDigg
Meghívó
Hírlevél